A távmunkavégzés korai formái már az 1970-es években megjelentek és rövid időn belül olyan elméletek láttak napvilágot, amelyek szerint a távmunkavégzés képes lehet jelentős részben kiváltani az irodai, sőt esetenként a gyári munkát is, azonban ezeket az elméleteket az elmúlt ötven esztendőben sem sikerült minden kétséget kizáróan alátámasztani. A munkaerőpiac globalizációjával, az internet- és az infokommunikációs technológiák (a továbbiakban: IKT) robbanásszerű térnyerésével a kétezres évek elejétől egyre markánsabban jelent meg a munkavállalók részéről az igény, hogy munkájukat az iroda falain kívül, távolról, otthonról, vagy más választott helyről végezhessék, azonban a munkaadók többsége csupán lassú, óvatos lépésekkel nyitott e munkavégzési formák irányába. 2020-ban azonban váratlanul kitört a COVID-19 világjárvány, amely egyik napról a másikra világszerte határok lezárását, kijárási korlátozások-, és szociális távolságtartási előírások bevezetését jelentette, és ezáltal szükségképpen azonnali intézkedéseket várt a munkáltatóktól is. Korábban az otthoni munkavégzés csupán lehetőség volt néhány munkakörben és munkahelyen, esetleg a „juttatási csomag” részeként volt elérhető, de a legtöbb munkáltató nem rendelkezett a távmunkavégzésre vonatkozó kidolgozott szabályzattal.  Az egyes nemzetek jogi szabályozása is hézagos volt e tekintetben, sőt az uniós jog sem tartalmazott -és máig sem tartalmaz -kötelező előírásokat a távmunkára vonatkozóan.  Míg az Eurostat adatai szerint 2019-ben még csak a munkavállalók 5,4 %-a dolgozott rendszeresen otthonról, és 9% alkalmanként, addig 2021-ben, a korlátozások csúcs időszakában már a munkavállalók 13,3%-a végezte a munkáját rendszeresen otthonról, és 10,7% alkalmanként. A pandémia lecsengését követően a munkáltatók az otthoni munkavégzés számos negatív aspektusát ismerték fel, többek között a munkavállalók elszigetelődését, a csapatmunka és együttműködés hanyatlását, így egyre több munkáltató tér vissza a hagyományos irodai munkavégzésre, azonban a távmunkavégzés egyes formái a mindennapok részévé váltak, és láthatóan helyet követelnek maguknak a munkavállalók munkával kapcsolatos elvárásai között. Eurostat adatok szerint, 2024-ben már csak a munkavállalók 8,9 %-a végzett rendszeresen munkát otthonról, azonban az alkalmanként otthoni munkát végzők aránya 13,7 %-ra nőtt.

A határon átnyúló távmunka még összetettebb kihívások elé állítja a munkáltatókat és a munkavállalókat egyaránt. A jogi keretek hiánya, a széttagolt szabályozási környezet és az IKT fejlődése meghatározza a távmunkavégzés lehetőségeit ugyanakkor korlátokat is emel. Az alábbiakban röviden bemutatom a határon átnyúló távmunkavégzés lehetséges formáit, a távmunka egységes definíciójának hiányából fakadó nehézségeket, valamint kitérek arra, hogy az egyes esetekben a nemzetközi magánjog milyen eszközökkel védi e jogviszonyokban a gyengébb felet, vagyis a munkavállalót.

A műhelytanulmány letölthető innen.

The recognition of femicide as a criminal offense is a recent development in the European Union. According to a study published by Global Human Rights Defense in March 2022, none of the European Union member states’ criminal codes contained provisions specifically addressing femicide. Nowadays, numerous EU member states’ legal system include the legal concept of femicide, and we can even observe the criminalisation of femicide in our close vicinity (e.g., Romania, Croatia). As a result of the harmonization of EU legislation and the new amendments to the criminal codes of several Member States, there is a possibility for femicide to be incorporated into Hungarian criminal legislation, hence it is particularly important to monitor such legislative trends in neighboring countries.

The study aims to present possible directions for EU-level legislation, as well as the latest developments in national criminal law regarding femicide, specifically the new Romanian and Italian ‘femicide laws’. To illustrate the expected legislative trends at an EU-level, I present the key provisions of the VAW Directive and the Gender Equality Strategy for 2026 – 2030. Additionally, I review the Italian and Romanian ‘femicide laws’ which have recently entered into force. Both laws aim to prevent lethal violence against women through comprehensive, multidisciplinary measures.  The amendments of the Romanian Criminal Code are reminiscent of Hungarian legal thinking; thus, a more in-depth examination of the new aggravated cases in Romania could provide valuable insights for Hungarian lawmakers. Furthermore, the legislative packages presented contain useful provisions regarding data collection, prevention, and victim protection, making it worthwhile to incorporate them into Hungarian legislation.

Link words: femicide, homicide, domestic violence, intimate partner violence, gender-based violence, criminal law

The working paper is available for download here.

The civil society and non-governmental organizations (NGOs) have become indispensable factors in political, economic, and legal decision-making, as well as in the advocacy of international interests, or litigation. The aim of this study is to comprehensively examine how NGOs are represented and what role they play in the enforcement of human rights within the European Court of Human Rights (ECtHR)

While in the post-World War II period civil society organizations primarily provided direct legal representation to victims of state violations in domestic and international forums, today they also actively participate in monitoring the human rights performance of Council of Europe (CoE) member states.

Given that non-governmental organizations are typically grassroots organizations (with the exception of certain regions, such as the post-Soviet countries, South America, or parts of Asia and Africa, where state funding is significant for historical reasons), the research examines whether the activities of these organizations truly serve the public good or primarily the interests of their main donors in an era when the transparent funding of the civil sector has become a central issue globally.

Within this framework, the study seeks answers to the following key questions: Do civil society organizations promote the general enforcement of human rights, or do they primarily focus on the protection of specific areas of law? What is the actual advocacy capacity or litigation activity of civil society organizations in the work of the ECtHR—is their participation merely formal, or do they have a substantive influence on decision-making? Furthermore, to what extent can the positions they represent be considered objective and of professional quality?

To answer these questions and gain a deeper understanding of these processes, this study employs a complex research methodology. In addition to analyzing relevant international literature and the normative legal framework, the research places great emphasis on empirical methods: qualitative document and literature analysis, submissions filed by civil society organizations, and an examination of these organizations’ participation practices based on case studies. Accordingly, after outlining international trends, the study narrows its focus to examine the role of the Hungarian civil society sector in proceedings before the ECtHR.

Link words: NGOs, civil society, ECtHR and NGOs, litigation, fundamental rights protection, Hungary and human rights, rule of law

The working paper is available for download here.

In June 2026, the Argentine government proposed a new corporate category — the non-human corporation — operated by AI agents or robots, endowed with limited liability, with human shareholders optional. Conceived as a deregulatory device for walling risk inside an autonomous entity, it poses a question EU competition law has not yet confronted: can such an entity be held liable for an antitrust infringement, and if so, who pays? This paper argues that the answer turns on the functional concept of the undertaking rather than on corporate form. Because Article 101 TFEU looks past legal status and national registration, a non-human corporation offering goods or services on a market is an undertaking like any other, and its Argentine pedigree affords no immunity — least of all given the extraterritorial reach of EU competition law. The decisive questions are ones of attribution. Where a human or corporate parent controls the entity, the Akzo presumption of decisive influence pierces the limited-liability wall and exposes the controllers. Where the entity is genuinely ownerless and run by non-deterministic autonomous agents, the paper identifies a real but bounded enforcement gap: true algorithmic autonomy may negate the concurrence of wills that Article 101 requires (the conscious-parallelism limit of Wood Pulp), while non-determinism defeats the human-awareness pivot on which attribution doctrines such as Eturas rest. Liability, if it attaches at all, then falls on a thinly capitalised and likely judgment-proof entity. EU competition law thus remains applicable to non-human corporations in principle; what strains is its anthropocentric attribution architecture — designed for human cartelists — at precisely the point where autonomy and ownerlessness coincide.

The original working paper is available for download here or at SSRN. (version 14 June 2026)

The updated version of the working paper is available for download here. (version 8 July 2026)