Skip to main content

Szilágyi Pál: Versenyjogi bírósági antitröszt gyakorlat Magyarországon – 2020. Nr. 2021/14.

Az alábbi rövid tanulmány bemutatja a 2020-as év versenyjogi fejleményeit a magyar bíróságok gyakorlatában, magánérdekű jogvitákban.[1] A kevés ügy 2020-ban jelentős jogfejlesztő eredménnyel nem járt, illetve továbbra is fennáll az a jelentősnek is nevezhető probléma, hogy a bíróságok több esetben még jelentős jogértelmezési akadályokat látnak maguk előtt, egyértelműnek mondható jogszabályi rendelkezések ellenére is. A hatékony és elterjedt magánjogi jogérvényesítés – a joggyakorlat áttekintését követően – még mindig jelentős akadályokba ütközik, amelyen a bírósági szervezetrendszer ilyen irányú képzésével is lehetne javítani.

A műhelytanulmány letölthető innen.

 [1] A tanulmány a nyilvánosan 2021. január 31-ig közzétett azon 2020-ban hozott ítéleteket elemzi, amelyekben a bírósági előtt versenyjogi jogsértésekre hivatkoztak a felek. Az egyes ügyekben mindig a legmagasabb fokú bíróság által hozott ítélet képezte az elemzés végső elemét.

 

  • Hits: 1936