A rendszerváltoztatástól az Alaptörvényig vezető alkotmányos viták középpontjában Magyarországon is a joguralom felfogása áll. Ironikus, hogy ezt manapság egyetlen jogi kultúra uralja, az, amelyben a hatósági jogmegállapítás elvben is ex post facto történik (angol common law) s a politikai pragmatizmus a választott képviseleti szervektől egyre inkább a merőben jogalkalmazóra tolja át a jogújítás feladatát (USA). Politikai hívószóvá válása ugyanakkor ideokratikus idealizációval jár. Merthogy a joguralom instrumentális érték, noha a nemzetközi nyomásgyakorlás erői fundamentalizálják; a kihívás és válasz hic et nunc közegében eleve partikuláris, noha a globalizmus univerzalizálja; amennyiben a jogbiztonság igézetében feláldozza az igazságosságot, nemcsak populáris támaszát, de értelmét is elveszíti; ha egyoldalúan tolja előtérbe saját homogenitását, úgy eltorzítja az általa védett ügy érdemét; ha elsődleges államcélként kultuszt épít maga köré, úgy az államszervezeti együttműködés térvesztésével könnyen államanarchiát támogathat, a közügy elsikkadását. Holott ugyanúgy, ahogyan a joguralom is legfeljebb törekvés, de sohasem perfektuált állapot, a jog maga sem más, mint egyként védendő értékek halmaza, amelyek különféle döntési helyzetekben csupán kompromisszummal feloldható konfliktusba kerülhetnek egymással. Ezért sem problémátlan a globalizálódó bíróuralom, mert kisajátíthatja magának s táptalajától leválaszthatja a kölcsönös learning process folyamatosságát, s akár soft law gyanánt megfogalmazott kívánalmakat kényszeríthet ki jogként.

A műhelytanulmány letölthető innen.

A tanulmány elsődleges célja annak bemutatása, hogy milyen változások történtek a török jog- és intézményrendszer alapelemei esetében, és a lezajlott változások mennyiben befolyásolták Törökország versenyképességet. A nyugati típusú jogrendszer átvétele már a 19. században, az Oszmán Birodalom idején megindult. Az iszlám és a nyugati jogrendszer ötvözése azonban nem volt sikeres, a birodalom gazdaságilag nem tudta felvenni a versenyt a többi nagyhatalommal. A török nemzetállam teljes radikalitással a nyugati civilizáció átvétele mellett tette le a voksot, de ez a kísérlet is felemás sikerrel járt – a kemalista modell a huszadik század végére elvesztette korábbi dominanciáját. Az utóbbi évtizedek a kemalizmus alatt perifériára szorult iszlám újraéledését láthatjuk a politika, a gazdaság és a társadalom szférájában. A tanulmány keretében áttekintjük az iszlám és a nyugati modernizáció ötvözésének lehetőségét Törökországban, illetve ennek kihatását az ország versenyképességére.

A műhelytanulmány letölthető innen.

A települési adó új adónem a hazai jogrendszerben. A Magyar Közlöny 2014. évi 161. számában, 2014. november 26-án jelent meg a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvénynek (Hatv.) az a módosítása, amely 2015. január 1-jei hatállyal lehetővé teszi a települési önkormányzatok számára, hogy települési adót vessenek ki. Az új adónem már közvetlenül a megjelenését követően is visszhangot váltott ki a közjogi szereplők körében; egy országgyűlési képviselő kezdeményezésére vizsgálta az alapvető jogok biztosa, és kijelentette, hogy figyelemmel kíséri a települési adót megállapító rendeleteket, de nem támadja a Hatv. felhatalmazó rendelkezését az Alkotmánybíróságon.[1] 2015 év végén pedig „megszaporodtak” a települési adót előíró önkormányzati rendeletek, ráadásul ezek tárgya egyre extrémebb lett: sajtóhírek alapján települési adót vetettek ki lóra (Pilisjászfalu),[2] vagy éppen giccsesnek tűnő épületre (Óbuda-Békásmegyer);[3] az extravaganciákon túl azonban a legtöbb helyen a települési adó a termőföld megadóztatására szolgált.[4] Mindez azonban csupán a jéghegy csúcsa, az csupán alaposabb vizsgálat eredményeképp lenne megállapítható, hogy mely önkormányzatok vezettek be települési adót, és az ilyen esetekben mi az adó alapja és mértéke, illetve ki az alanya.

Jelen tanulmány alkotmányossági szempontból azt a kérdést vizsgálja, hogy elfogadható-e a települési adónak a jelenlegi szabályozása, illetve, hogy milyen megoldási javaslatok mutatkoznak a szabályozás „alkotmányosítására”annak érdekében, hogy az Alaptörvény XXX. cikkébe foglalt közteherviselési kötelezettség érvényesüljön.

A műhelytanulmány letölthető innen.

Activism is the most widespread criticism over the activities of the constitutional courts. This means partly the exceeding of their authority given by the written provisions of the Constitution and, on the other hand, the downgrading of the democratic parliamentary majority and the will of millions of citizens who elect this majority. However, if we go beyond the widespread and recurring indignation, and we level-headedly look at the provisions of constitutions created in the recent decades, then it can be noted that these constitutions and the laws on the constitutional court themselves raise them to the level of the supreme organs of state power. In this way, the activism of the constitutional courts has partly become legalized and their power is wide ranging in order to limit the legislation and the will of the citizens expressed in the elections. It appears that this new, powerful actor in state power cannot be captured within the old forms of government (presidentialism or parliamentarism) because it bursts these old frameworks. Beyond these old forms, the study therefore proposes to introduce a new form of government based on the wide-ranging power of the constitutional court. As the most important structural issues of this new form of government, four aspects are analyzed: 1) the degree of the monopolized access of the constitutional court to the constitution; 2) the breadth of the constitutional interpretative power given by the general formulas of the constitutional text; 3) the speed of activation of its power when it comes to the annulment of Parliamentary acts; 4) and finally the term of office of the constitutional judges which separates them from being re-elected by the political actors. 

The working paper is available to download here.